Külső terek – Asztalos Katalin festményei

VNA Galéria – Csinos Presszó (Pécs, Váradi Antal utca 8.)
megnyitó: 2013. szeptember 13. 18.00
megnyitja: Valkó László
a megnyitón közreműködik: Markó Orsolya (szaxofon)
A kiállítás október 18-ig tekinthető meg.

Az alkotó a következőket írja magáról, kiállításáról:
Rajzzal már 14 éve foglalkozok. Kezdetben rajzszakkörökre jártam Barcsra. Komolyabb tanulmányaimat a Zichy Mihály Iparművészeti és Ruhatechnikai Szakközép Iskolába kezdtem el, ahol keramikusként végeztem. Tanárom Beiczer Judit volt.Festészettel a Szakközépiskola negyedik évében kezdtem el foglalkozni. Ebben segítségemre voltak, tanítottak, támogattak: Takács Zoltán, Vecsey Csaba, Eszteri Zsolt és Mojzer Tamás. Egy évig üvegesként tanultam, amit nem fejeztem be, mert felvettek a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára Festőművész szakra, ahova még jelenleg is járok. Mestereim Losonczy István és Valkó László.
Munkáimhoz a témákat a mindennapi életből veszem. Az élet foglalkoztat, ami körbevesz. Épületek, táj, utca, lányok, szimbolikus átírása. Gondolatok megfogalmazása, emlékképek ütköztetése a mai világban.
Ez a fiatal alkotó első önálló kiállítása.

KIÁLLÍTÁS

MEGNYITÓ