VILÁGOMBAN – Nagy Szilvia kiállítása

VNA Galéria (Pécs, Jókai tér 2.)
Megnyitó: 2016. április 8. 17.30
Megnyitja: Körtvélyesi Körte László
A megnyitón közreműködnek: Sándor Diána (tánc), Krommer Balázs és Bense Andor (dob)
A kiállítás 2016. június 9-ig tekinthető meg.

Világomban című kiállítás az első önálló tárlatom. Gondolataimat, elképzeléseimet, érzelmeimet mutatom meg az érdeklődőknek ezzel a három részből álló kiállítással.
Valamikor tinédzser koromban találkoztam először a fotóval, mint dokumentum-hordozóval, amikor a társasházunk pincéjében kutatva rátaláltam az előző lakó életét elmesélő dobozokban tárolt képekre. Ezt a hagyatékot végignézve belecsöppenhettem az ő életébe, mindennapjaiba.

Kíváncsivá tett, hogy mit tudnék én megmutatni egy hasonló, “ott felejtett” képanyaggal, világomból, másoknak egy kiállítás keretében, amely három féle alkotási folyamatból áll össze.

2006-ban csatlakoztam a Mecseki Fotóklubhoz, mint amatőr fotós, hogy a fotográfiával kapcsolatos ismereteimet elmélyítsem, hasonló gondolkodású alkotókkal találkozhassak. Részt vettem a klub több közös kiállításán, megmutatkozásán, beszélgetéseken, klubesteken.

Egy történetet, többféleképp is el lehet mondani, ezért szívesen próbálok ki más eszközöket is.
2 évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni festéssel, rajzolással, Nemerey Péter, a Belvárosi Rajziskola vezetőjének irányításával. Szeretem az alkotás folyamatát, legyen az a fény a festék, vagy tinta. Érzelmek, hangulatok, mozdulatok, tájak, természet és ezeknek egymáshoz való viszonya foglalkoztat. Szeretném tovább fejleszteni magamat, tanulni, rajzolni, festeni, fény(t)képezni.

képek:

 

meghívó
plakát

megnyitó

megnyitó – tánc

Pécsi Kör