VNA Filmklub a Belvárosban – És a hajó megy

IMDb, trailer

És a hajó megy (E la nave va, Federico Fellini, 1983)

Merre haladt tovább Fellini idős korában, a cselekményt felszámoló esszé/tablófilmjei (Róma, Amarcord) után? Visszatért a történetmeséléshez, egyes esetekben klasszikus filmelbeszélést eredményezve, néha azonban nagyon reflexíven, a mű művi létére emlékeztetve a nézőket, ahogy az És a hajó megy-ben is tette. Korábbi, modernista filmjeihez hasonlóan itt is folyamatosan leleplezi azt, hogy nem a valóság tükre, hanem fikció, amit stúdióban, kamerával vesznek fel, ami a cselekmény idején még nem is tudta a hangot rögzíteni. 1914-ben indul el az óceánjáró hajó Európa   zenészeinek és operaénekeseinek legjavával, hogy egy fiatalon elhunyt énekesnő hamvait vízbe szórják a szülőszigeténél. Az utazásuk zavartalan lenne, ha nem találkoznának az időközben kirobbant háború elől menekülő szerb hajótöröttekkel, akiket felvesznek a fedélzetre. Kik ezek? Sötét parasztok? Segítségre szorulnak vagy a terroristák hagyták el az országukat? A művészeti elit humanizmusa próba elé kerül. Az És a hajó megy Fellini utolsó történelmi filmje és a legösszetettebb időskori műve. Több olvasatra ad lehetőséget és annyira eklektikus, hogy a némafilm mellett az operát is megidézi és imitálja. A háborúba sodródó Közép-Európa látomása nem hagy illúziót, de felmutatja, hogy ideig-óráig győzhet az emberiesség a félelmen és az idegengyűlöleten.
(Pucher Bálint)

Nyitott Műterem (Pécs, Jókai tér 2.)
vetítés: 2017. október 23. 18.00
bevezeti: Pucher Bálint