VNA Filmklub a Belvárosban – 4 hónap, 3 hét, 2 nap

IMDb, trailer

VNA Filmklub a Belvárosban – “Varietas delectat”
4 hónap, 3 hét, 2 nap (Cristian Mungiu, 2007)

Găbița és Otilia egyetemisták a Ceaușescu-éra végének Romániájában. A lányok utazásra készülődnek: előbbi illegális abortuszt akar végrehajtani magán, és barátnőjét küldi el, hogy tárgyaljon az angyalcsinálóval, valamint vegye ki a lefoglalt hotelszobát. Otilia elindul az útjára, azonban semmi sem megy a tervek szerint: megerősítés hiányában nem véglegesítették a szobafoglalást, és kiadták másnak a helyet. Az „orvos” pedig csak a terhes nővel akar találkozni, mással nem. Végül beadja a derekát, és elmennek Găbițához, akiről pedig kiderül, hogy hazudott a terhesség idejével kapcsolatban…
A 4 hónap, 3 hét, 2 nap különlegessége, hogy nem a megesett lányt, hanem barátnőjét teszi meg főszereplőnek, aki tettestárssá válik a bűnügyben. Mungiu sok eseménytelen jelenettel, naturalista hatást keltve mutatja be azt, hogyan vette el a diktatúra a test feletti kontrollt, és milyen következményekkel járt az abortusz tilalma.
(Pucher Bálint)

Nyitott Műterem (Pécs, Jókai tér 2.)
vetítés: 2019. december 2., 19.00
bevezeti: Pucher Bálint

A filmklub támogatója: Nemzeti Kulturális Alap