VNA Filmklub a Belvárosban – Az álom tudománya

IMDb, trailer

Az álom tudománya (Michel Gondry, 2006)

Stéphane (Gael García Bernal), a fiatal grafikus gyermekkora óta nem tudja megkülönböztetni az álmokat a valóságtól. A szülei válása után apjával tartott Mexikóba, de az apja halála után anyja visszacsábítja Franciaországba annak az ígéretével, hogy megkapja a gyerekkori lakásukat, és grafikus lehet egy naptárakat készítő cégnél. Stéphane (a rendezőhöz hasonlóan) hazatér Amerikából, a munkáról azonban kiderül, hogy közel sem olyan kreatív, mint amilyennek tűnt. Ennek ellenére marad, főleg azért, mert a szomszédba költözik egy korabeli művészcsaj, Stéphanie (Charlotte Gainsbourg).

De ez nem lesz egy rózsaszínű romkom, mivel Stéphane-nak Stéphanie barátnője, Zoé (Emma de Caunes) tetszik, ami kiderül Stéphanie számára is. Zoé azonban nem mutat érdeklődést a fiú irányába. A két „S” betűs nevű összebarátkozik, és elkezdenek együtt kreatívkodni, és Stéphane mégis beleszeret Stéphanie-ba, aki azonban nem akar pasit. Most mi lesz?

Létezik barátság a heteró férfiak és nők között? Át lehet konvertálni valamilyen kapcsolattá? Mit jelent a parallel szinkronizált véletlenszerűség? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Michel Gondry az első, saját forgatókönyvéből készült filmjében, amiben először valósította meg nagyjátékfilmben a klipjei szürreális és játékos világát, az álmok és a valóság összekeverésével. (Pucher Bálint)

helyszín: Eozin Corso (emeleti terem) (Pécs, Király u. 14.)
vetítés: 2022.február 21., 19.00
bevezeti: Pucher Bálint

VNA Filmklub